Biográfia
"Ha hozzád értem félve/Minden mi fájt, elillant, elmúlt..."
A Gyöngyvér zenekar alapjait Mazán Attila rakta le 2005 februárjában, olyan csapatoktól nyerve inspirációt,
mint a Paradise Lost vagy a HIM. Az első demo akkor készült el, amikor már Orbán-Ducos Tamás is csatlakozott
hozzá, felénekelte az addig elkészült nótákat és így született meg az első demo, Ahol a senki földje címmel.
2005 júniusában már teljes értékű zenekarként léteztek. Ezek után, mialatt még három demot elkészítettek,
számos akadály nehezítette a csapat útját mindmáig, amikor is egy stabilnak ígérkező négyes felállással, a
Nail Records gondozásában kiadták a első teljes albumukat, mely a Lacrimosa címet kapta. 12 nóta található
rajta, melyek közül a legtöbb slágergyanús tételként definiálható gothic/lovel metalba hajló, értelmes
gondolatokkal teli szövegeket rejt a hallgatóság számára. Érdemes odafigyelni tehát mind a szövegekre,
mind a zenére, mert így, együtt alkotnak édes-bűvös, szomorkás, mégis kifejezetten élvezhető muzsikát.
"S ha szemednek tükrébe néztem/Hittem, csak mi létezünk..."
http://gyongyver.uw.hu/
DALLISTA: Börtönbe zárva - Égboltnak óceánt - Szivárvány Glória - Sóhaj, hogy születhess -
Pillangó város - Márványt hint a szív - Szenvedély szilánkok - Uránium Univerzum - Cseppekből Tenger - A
szélrózsa illata - Tükörálarc
|
Label
NAIL RECORDS
(a S.Ú.L.Y. Media Entertainment részlege)
1255 Budapest, Pf. 67.
Mail: hammer[at]t-email.hu
Tel./fax: (06-1)-215-6274
Erdélyi/Romániai terjesztés: Paranoid Records
e-mail: prec.rpm[at]gmail.com
Felállás
Mező Ferenc - basszusgitár
Orbán-Ducos Tamás - ének
Mazán Attila - gitár
Vódli Csaba - dob
Diszkográfia
Ahol a senki földje... (demo) 2005
Arcunkon patak... (demo) 2005
A gyermek madara (demo) 2005
Glóriánk oly szép... (demo) 2005-2006
Meghalnék az életért (demo) 2006
Lacrimosa 2007
*a HMP forgalmazásában
** Erdélyben/Ro-ban a P.R. forgalmazásában
|