Erdélyieknek kedvezményes árú koncertjegyek a debreceni Kreator koncertre!
Samael, Keep Of Kalessin koncert Kolozsvár, 2009. jan. 27. Irish & Music Pub.
Circle II Circle koncert: Kolozsvár, 2009. május. 15. Bővebben!
CIKKEK
Az ötös számnak köszönheti sikerét a Vader?
A Vader talán az egyetlen olyan death metal banda Európából és azon belül is Lengyelországból, amely a tengerentúlon is hatalmas rajongótábort tudhat magáénak és az első olyan, amely a vasfüggöny mögül előlépve egy nyugati lemezkiadóval kötött szerződést. A zenekar tagjai mindig is úgy vélték, sikerük sorsszerű volt, és mint azt Kiss Zoltán Zéro numerológustól megtudtuk, nem is tévedtek.
- A zenekar nevében lévő betűk számértékei ötöst adnak, ami a számmisztika szerint szerencsét hoz, a szabadság és a bölcsesség szimbóluma - mondta a Karthago együttes basszusgitárosa, aki egyben elismert numerológus is. - Kiteljesedést, nagyvonalúságot, belső erőt, optimizmust sugall és ami a legfontosabb, a legtöbb esetben hírnévhez vezet! Ennek köszönhetően nevük energiája is segítette őket abban, hogy a határokon túl is népszerűek legyenek.
A Vader a "jóslat" szerint még az átlagnál is sikeresebb lesz ebben az évben, hiszen most még több ötös nyüzsög körülöttük, sőt budapesti koncertjükhöz is ez a szám kapcsolódik. A zenekar ugyanis idén huszonöt éves, huszonöt albumuk van, harmincöt állomásos a turnéjuk, és sajnálatos módon öt éve halt meg a dobosuk. Ha még ez sem lenne elég, a Vader ötödik alkalommal jár Magyarországon és a május utolsó napján, az Avalonban tartandó koncertjük az ötödik Undead fesztivál második napján lesz!
Nagyon kevés olyan zenekar van, akik hosszú időn keresztül tudnak misztikus ködbe burkolózni úgy, hogy ezzel egyre érdekesebbek és különlegesebbek közönségük számára. A Vader talán az egyetlen olyan death metal banda Európából és azon belül is Lengyelországból, amely a tengerentúlon is hatalmas rajongótábort tudhat magáénak és az első olyan, amely a vasfüggöny mögül előlépve egy nyugati lemezkiadóval kötött szerződést. Az 1990-ben napvilágra került - Morbid Reich című felvételük a death metal történetének legnagyobb példányban elkelt albuma lett később.
Az 1986-ban alakult Vader első, The Ultimate Incantation című albuma az európai death metal mérföldköve lett. Sokat segített, hogy a közönség úgy érezte, a zenéjük nem más, mint egy "brutális hang a vasfüggöny mögül". Bár összevesztek a kiadójukkal és úgy érezték, hogy a death metal egyre inkább veszít a népszerűségéből világszerte, a fiúkat ez csak egyre jobban inspirálta. Egymás után jelentették meg lemezeiket és három év alatt mintegy háromszázötven bulijuk volt, amelyekkel elérték, hogy a Vadert már nemcsak egy volt kommunista országból érkező kuriózumnak tekintették, hanem a legnagyobb európai death metal bandák egyikének.
Tíz évvel ezelőtt a Vader csatlakozott a metálosok egy exkluzív köréhez, akikkel megjelentették a Live In Japan albumukat. Ugyanebben az évben a Slayer előtt léptek fel Lengyelországban és aláírtak egy lemezszerződést az egyik legnevesebb metálkiadóval, a Metal Blade-del. Innentől kezdve egymás után rögzítették az albumaikat és ha nem éppen a stúdióban, akkor úton voltak. 2003-ban már nemcsak az Egyesült Államokban és Európában, hanem Japánban és Brazíliában is voltak koncertjeik. A fesztiválokon olyan zenekarokkal léptek egy színpadra, mint a Saxon, a Marduk, a Mayhem, a Samael vagy az Opeth. A Vader tagjai számára mégis a legemlékezetesebb az volt, amikor négy évvel ezelőtt a Metallica előzenekaraként nyitottak meg egy ötvenezres stadiont. Ezt a bulit két másikkal a Night Of The Apocalypse című DVD-jükön jelentették meg interjúkkal és más extrákkal. 2005-ben a Vader kiadót váltott, onnantól kezdve a svéd Regain Records istállójához tartoztak. Ez persze nem változtatta meg gyökeresen az életüket, ami egyre elfoglaltabb lett: egy év alatt általában most is kilencven-száz koncertjük van világszerte, most már Dél-Amerikában és a néhai Szovjetunió területén is. A zenekart egy nagy veszteség érte: egy évvel azután, hogy alkohol problémái miatt megváltak tőle, a dobosuk, Krzysztof "Doc" Raczkowski tragikus körülmények között - eddig ismeretlen okokból - elhunyt.

























