Erdélyieknek kedvezményes árú koncertjegyek a debreceni Kreator koncertre!
Samael, Keep Of Kalessin koncert Kolozsvár, 2009. jan. 27. Irish & Music Pub.
Circle II Circle koncert: Kolozsvár, 2009. május. 15. Bővebben!
CIKKEK
Valahol Fogaras körül megállunk egy kis nyújtózkodásra, itt már érződik a havas hűvős lehelete. Moha más útvonalat adott Petrozsény felé, de a térkép alapján én egyebet javasoltam, amely rövidebb, de naiv voltam, mert azt hittem, hogy az országutak csak magyar vidékeken vannak aszfalt nélküli állapotban, mint később kiderült tévedtem. Szóval Avrig-nál szépen lefordultunk Râmnicu Vâlcea felé, az Olt völgyén, ahol lassan de biztosan eleredt a eső és pár kilométer után látszott egy hatalmas kocsisor, mint kiderült egyhelyen az Olt nagyon kimosta az út alatti részt, ezért sáv lezárás van és itt már Moha is olyanokat írt, hogy Petrozsény még elég sok órányira van, szemben az általam kiszámolt km-ekkel, órákkal.
Aztán Brezoi-nál nekivágtunk a Lotru mentén az útnak. Egy idő után gyanús lett, hogy kocsik nem nagyon jönnek szemben, a havas csúcsok egyre közelebb kerülnek, de semmi pánik, itt a térkép és ez azt írja, hogy itt út van. Aztán egyre csak feljebb kapaszkodunk a hegynek, ekkor már a hó test közelben volt, hisz' ott "nyüvesedett" az út mellett.
Moha mutatta a magasságott, 1500 méteren még egyre csak feljebb vitt az út, az üzemanyag meg rohamosan fogyott, térerő semmi. Az biztos, hogy mesebeli tájon vitt át az útunk, beláthatalanul sűrű erdők mellett, de sajnos azért látszott az emberi pusztítás nyoma is.
Végre előbukkant egy olyan útjelző tábla, ahol írta, hogy Petrozsény és elkezdtünk lefelé ereszkedni. Egyszercsak valamilyen favágó házból előugrik 3-4 ember és eszeveszettül integetnek, de látszik rajtuk, hogy nem a reggeli teájukkal vannak, ezért tovább hajtunk. Persze itt már esz engem a fene, hogy vajon mi lehet az oka az integetésüknek, mivel elég sok fekete felhő van fölöttünk és tudom azt, hogy gyakoriak a tavaszi áradások a környéken, annál is inkább, mivel az országos meteorológiai szolgálattól narancssárga jelzés volt kibocsátva erre a hétvégére, ami nem igazán a napsütéses időjárás jele. Na, Endre, ezt jól elszámoltad. Ujjat húztam Mohával a GPS-szel, de azért Sömi szeli a kanyarokat és rohamosan fogy a nagymennyiségű órák száma amit Moha becsült meg. Haladunk lefelé a hegyen, de oda nézz, eltűnik az aszfalt, üzemanyag mutató nullán (persze tudjuk, hogy a sárga kivillanása után még van valamennyi tartalék), térerő még mindig sehol. Helyen-helyen a vonóhorog eléri az útat, amely inkább az erdei útak jellegzetességeit viseli magán, mint az országutak jellemzőit. A hátulsó sorból minden ilyen "koccanásnál" jön a szisszenés, mi Necóval elől röhögünk ezen, nemúgy Sömi, aki azt hiszi, hogy a hátsóknak a vezetési stílusával van gondjuk, de aztán ő is poénra veszi a figurát. Eregélünk tovább lefelé, aztán kerül valamennyi rongyos aszfalt, de az út lekeskenyedik majdnem félsávnyira, szól a telefonom, úgy látszik az aszfaltal együtt a térerő is visszatért, Alin (Gothic tag - Barock klub) az, a petrozsényi szervező érdeklődik, hogy hol vagyunk, pont akkor villan elő egy Petrozsény tábla, még 30 km, de késésben vagyunk. OK, azért annyira nem vészes. Haladunk a félsávnyi aszfaltcsíkon, baloldalunkon sziklafal, amely helyen-helyen az út fölé magasodik, jobboldalunkon gyors sodrású erdei patak. Mindkét oldalon, elég sűrűn, kisebb nagyobb vízesések, a bal oldaliak, hol az út alatt, hol az úton keresztül folynak a másik oldalon zúduló patakba. Időnk sincs fényképezni, a kamera akkuja meg lemerült, aztán meg a látvány is annyira félelmetesen lenyűgöző, hogy azt sem tudná az ember fia, hogy mit kapjon le. Valaki hátulról benyögi, hogy a Gyűrűk ura helyszínei ennek vizet sem vihetnek. Végre kiérünk a szorosból és feltünedeznek a házak is, ismét szól a telefonom, ismét Alin, érdeklődik, hogy merről jövünk, mivel olyan esőzések voltak Petrozsény körül, hogy a város egyes ki/be járatait lezárták, na, ekkor aztán fehéredek rendesen, mert ha valami kis hidat elvitt valamelyik megvadult patak, akkor az én lelkemen fog száradni az elmaradt buli, hisz "vitába" szálltam Mohával. Aztán hirtelen a semmiből előtűnik a város, 1-2 kanyar és már húzunk is be a klub hátsó bejáratához, gyors kipakolás, végre a merches stand olyan helyre kerül, hogy a koncertet majd én is láthatom és hallhatom. A beállásnál jól szól minden, van egy pici gerjedés, de majd letisztul, ha elkezdődik a buli. Meglepő módon a merchnél nagy az érdeklődés, házigazdáink szendvicsekkel is kedveskednek. Jól esik a kalandos út után.
Kezdődik a buli, a közönség lelkes, még ria-ria-Hungária kórus is kialakul, alig akarják leengedni a csapatot a színpadról. Két ráadás után aztán a Metallica: Motorbreath-jével véget ér a buli. Bármilyen furán hangzik, de eddig nem sikerült emígy, Sear Bliss-esen, harsonával hallanom ezt a dalt. Be is ugrik egyből, hogy talán stúdióban is kellene rögzíteni és valamilyen Metallica Tribute albumra el/feljuttatni, vagy valahova bónusznak. Vége a bulinak a helyi Zolik hozzák a söröket, aztán kiderül, hogy van egy olyan lány is a közönség soraiban, aki ott volt az áprilisi kolozsvári koncerten is, no meg van két csinos dévai black lady is, meg helybéliek is... Közben folyik a tanakodás mi legyen, ott alvás vagy egyből haza indulás. A csapatnak ketté kellene válnia, mert Alin két személynek tudna szállást adni, a többi fele meg egy másik helybéli arcnál kapna helyet, de aztán ez utóbbi idő előtt távozik, mivel enyhén bepityókásodott, Sömi is érvel az mellett, hogy induljunk, mert friss a meló helye és kedd reggelre azért tudja kipihenni magát rendesen.
Még egy utolsó kör sör, kóla, attól függően, hogy ki kell vezessen, majd felfedezzük a falon, a bulit beharangozó plakátot, amelyen még magyar szöveg is van. Jól esik ez a kedvesség (is). Pakolás, búcsúzkodás és irány Déva, mert nekem Déváról jobb a vonat csatlakozás hazafelé. Lehetett volna más úton is Magyarország irányába menni, de Andrásék voltak annyira kedvesek, hogy Déva felé mentek. Köszönet és hála. De egyszer tankolás, mert ugye emlékeztek még, hogy a hegyről lefele jövett eléggé megcsappant az üzemanyag, mint kiderült csupán 10 liternyi gázolaj maradt a tartályban. Tele tank, aztán indulás, András a pilóta, Peti (gitár) a segéd pilóta, no meg én, de közben segédpilótákkul el-elszunnyodunk. Köd, az eső- (az úttestre hordott törmelék), az útjavítások nyomai tarkítják útunkat. Dévára érkezvén Mohától megkérdezzük merre az állomás, egyből ott is vagyunk. Búcsúzkodás, ők még dobnak egy-egy sárgát a hajnal leple alatt, már pirkad, én igyekszem megkeresni a menetrendet és félóra múlva már Tövis felé száguld a gyors, én meg szunnyálok 1000-el. Tövisen majd egyórás várakozás közben élvezem a reggeli napsugarakat, előkerül az mp3-as lejátszó is, mostmár annyira tisztultak a füleim a hegyi légnyomástól és az esti koncerttől, hogy mehet nekik a következő zaj adag. Aztán irigykedve nézem amint pár veréb egy elejtett/eldobott kenyérszeleten lakmározik (a büfében ezen a reggeli órán még nem igazán lehet, embernek való, normális harapnivalót kapni), amelynek aztán véget vet egy ott lakó kóborkutya.
Felmászok az ütött-kopott emeletes vagonba, aztán Segesvárig ismét lehet szunnyókálni. Hazafelé közeledvén, azért érezni, hogy hűvős az időjárás, hiába a bágyadt napsütés. Segesváron még jól esik sütetni a hátamat a délelőtti nappal, aztán a "székely gőzős" is előáll... Végre: rendes zuhany, kaja, alvás... Jöhetnek a szürkének mondott hétköznapok, habár a naptárban bekarikázva ott áll a június 1-i dátum, Pain Of Salvation koncert Pesten... Yessszz, azért csak rock'n'metal az élet nem?!
esch