Biográfia
A 2003-ban útjára induló, szemtelenül fiatal tagokból álló, már nevében is igen kifejező zenekar első lemeze, az Ezen a szinten a 2007-ben jelent meg és két évvel a debütalbum után most itt az új nagylemez, Házam egy kocsma címmel, 10 saját szerzeménnyel és egy Motörhead feldolgozással.
Zenéjük dallamos metal motívumokat felvonultató, rock & roll-os riffekkel tűzdelt és változatos szövegvilággal rendelkező anyaggá érett a második nagylemez idejére.
Rettentően laza és fiatalos szövegeikkel, dallamos nótáikkal és azzal a lendülettel, ami bennük van, le sem tagadhatnák a fiúk, hogy mi is a fő érdeklődési körük (természetesen a zenélés mellett...).
Az új anyag mind a 11 dala igazi alkoholos ízzel átitatott, slágergyanús koncertkedvenccé fog avanzsálni, így érdemes már most elkezdeni az ismerkedést.
Hamarosan klip is készül a lemez címadó dalához kapcsolódóan, a csapat pedig a nyáron látható lesz a Balaton Music Wave-en, ahol a nagyszínpadon mutatják majd be új anyagukat.
Fontosabb élő fellépések:
2004.június 17. Százhalombatta, Junkies-Zero-G tábor
2007.február 2. Budapest,Wig-Wam rock club /Zorall
2008.május 17. Eger,8. Rock fesztivál
2008.július 11-12.Kunszentmárton,Ifjúsági Rock-tábor
2008.augusztus 13. Budapest,Sziget fesztivál (Hammer színpad)
2008.október 10. Szeged,Mars téri pavilon(Pallai- Metal fesztivál)
2008.november 14. Szombathely,Agora műv. ház( Pallai-Metal feszt.)
2008.December 13. Tatabánya,Városi Sportcsarnok(Pallai-Metal feszt.)
2009.április 11. Szolnok.Sportcsarnok (Pallai-Metal feszt.)
Felvételt készítő stúdió (és más hasonló munkái): Audioplanet Stúdió
www.audioplanet.hu/ (Ideas, Mantra, Replika, Watch My Dying, Angelus, H.A.R.D., Morpheus)
Producer: Jaya Hari das
Felvétel készítésnek ideje: 2009 április-május
Borító tervező neve (és más hasonló munkái): Rugg Rómeó és Köhler Ágnes
DALLSORREND
1. PÉNTEK 13.
2. SEMMILYEN RENDSZER
3. HÁZAM EGY KOCSMA
4. MOBIL-BABY
5. NAPLOPÓK
6. 8 HÓNAP NYÁR
7. MESSZE A MENNYORSZÁG
8. FELEJTS EL
9. MINDEN MARAD A RÉGI
10. FÜGGŐSÉG
11. NO VOICES IN THE SKY (MOTÖRHEAD)
(Teljes műsoridő: 39:40)
|
Label
EDGE RECORDS
(S.Ú.L.Y. Media Entertainment)
Erdélyi/Romániai forgalmazás: Paranoid Records
prec.rpm[at]gmail.com
Felállás
Tóth Sándor - ének, basszusgitár
Szabó Tamás - gitár
Bognár Zsolt - dob
Diszkográfia
2007 - EZEN A SZINTEN CD (EDGE)
2009 - HÁZAM EGY KOCSMA CD (EDGE)
Web
|