Ozzy Osbourne október 4-én a Papp László Budapest SportArénában. Részletek!
Maximum Rock tehetségkutató Bukarestben: http://www.promusicprod.ro/mrfest/formatii/
Koncertek a székelyudvarhelyi TRC-ben: részletek!
CD
BLIND MYSELF: Budapest, 7fok, eső
(Edge Records - P. R. [Erdély/Ro])
Jelen esetben is millió fekete betűvel lehetne teleszórni a romantikusra sikerült hátteret szószaporítás, szép kerekre sikeredett bemutatás céljából. Természetesen dicső múltra vetül a Blind Myself félelmetes árnyéka, de most azzal tölteni az időt, hogy a múltat összehasonlítsuk a jelennel, és hogy a nagyszerű felfedezések felett gyönyörködjünk, vagy éppen sajnálkozva tartsunk tükröt személyeknek, értelmetlen.
A zenekar még most is ereje teljében van. Azt hiszem az ilyen esetekre, mint ez is, szokták mondani, megérett az idő az új lemezre. A legfeltűnőbb változást a szövegek magyar jellege hozta. Úgy fasza a lemez ahogy van. Annak a világnak a leírása, amit Pálinkás Tamás az Isten Háta Mögül és Tóth Gergő az önnön vakságán alkottak és szöveggé feszítettek, egyszerűen hibátlan. Lendület és vérben lobogó kitartás jellemzi a korongot. A Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért laca-faca nélkül agresszív black-gyanús riffenettel indítja a listát. Az erőt és sodrást kivédeni lehetetlen. Megannyi furfang, játékosság és ugyanakkor makacs komorság kergetőzik a dalok hullámain. Találunk metalcore-os döngetések (Nem megy a hegyhez, Szemgerenda), hardcore-os véregzést, lágy akusztikus dallamokat is tribal-szerű átkötésekkel és fogásokkal (4.fejezet: Cezarománia), és ugyanakkor metalosabb alteres dolgok is belekerülnek a dalokba, de végig a magasra tartott karban ott van a Blind Myself zászlaja. Az album végére az igaz, hogy be van pakolva a Painkiller (gy. k. Judas Priest) átgyúrása, de az inkább egy kellemes szájízet maga után hagyó brutális erőszakolás, mintsem művészi méltatás.
Aki ismeri a zenekar eddigi történetét, az a metal muzsika idődiagramjára húzzon egy felfele ívelő vonalat, aki meg nem, annak ideje kimozdulnia az álomvilágból. Az albumot egy "ajándék" DVD teszi még értékesebbé, melynek tartalmát videóklippek, egy teljes koncertfelvétel, és werkfilm teszik ki. Az album tizenegy tétele kevesebb, mint harminchét percnyi játékidőben érvényesül. Egyes részeknél lehet, hogy elfelejtünk levegőt magunkba szívni, de ne egy brutalitástól és darálástól szétdurranó albumra gondoljunk, hanem egy olyanra, melyen erős riffek teljesednek ki (Pomogácsok), dallamok marha progresszív ütemekkel olvadnak egy testté (Jó szándék kövei, Áldozatképzés), kellemes és fülbemászó énekdallamok is meglebbentik szárnyaikat (Legyek) és a düh lesz kézzelfogható, magunkra ölthető. De persze úgy a legegészségesebb, ha mindenki maga adja meg magát a tételeknek és alkot egy saját véleményt. Erőltetett lenne most bármibe is belekötni az albumon, főleg, hogy még az Isten is ördögvillázik most !
"Hölgyeim és Uraim, a holnap érdeklődés hiányában elmarad!"
10
sebesi

































