Ozzy Osbourne október 4-én a Papp László Budapest SportArénában. Részletek!
Maximum Rock tehetségkutató Bukarestben: http://www.promusicprod.ro/mrfest/formatii/
Koncertek a székelyudvarhelyi TRC-ben: részletek!
CD
DAMNED SPIRITS' DANCE: Weird constellations (2009)
(Code666)
A zenekar megalakulása óta - 2002 - megjelent már egy Demo és egy EP, most pedig itt van egy teljes Damned Spirits' Dance album. Ez az a nagyban utazó zenekar, amely pont a szabványos dolgokat kerüli ki nagy ívben, nem tisztelve a szabályok töretlenségét, és így teljesen másképp fogalmazódik meg a szubkultúra egész zenéje.
A zenei élvezet olyasmi, mint mikor matekozás közben The Dillinger Escape Plan-t hallgatunk s valami új karakterekkel írjuk az indusztriális négyzetek közé, hogy "northern black metal". Ötvenöt perc alatt pörög le a tizenegy tétel. Csúcspontot igen nehéz emlegetni, mivel minden dal egy külön nagy személyiség. Például a kezdés egy kicsit olyan, mintha Devin Townsend játszana egy alter témát és a Zimmers Hole-os haverjai pedig hoznák a maguk bulizós-billentyűs formáját.
A folytatás már egy teljesen más irányból szögezi falra a hallgatót. Lazaság és állati tehetség. Ösztönből nyomja mind az öt lélek a muzsikát. A nehezebb, monumentális black fogások keverednek valami kísérletezgetős progresszívizmussal (Cold Winds - A Cold Vision), és post-Crematory-s átkötésekkel. De végig szaggató riffek, és egymásba kapaszkodó stílusok tépik a legszebb teremtmény fejét. Már ekkor megkezdődik a hallgató bűvölése. Méregszerű erős dallamok kígyóznak, melyek mindig akkor a legaktívabbak, mikor a legkevésbé számítanánk ilyesmire.
A dalszerkezetek mindig hagyományosnak tűnnek, de valami furcsa billentyű vagy egyéb bejátszással szétesik a szigorú korlát. Ez lehet keringőző klasszikus dallamsor, dögszagú black reszelés. A legmérgezőbb dolgok talán a Devil's on His Way alatt történnek. Zsigerekig lenyúló idegesen sietős szólók. Istenem, milyen jól csinálják. A hangszerekkel rendben van minden. Változatos, blackes, északi tájakon otthonosan mozgó humpa metalos, dallamos. A vokáltól többet elvárni, már embertelenség lenne (amúgy is így zenélni csak ördöggel a fülben lehet). Sinox hörögni, károgni de énekelni is bír (imitt-amott rockos, máshol zamatos black-es és akadnak szép szerivel részek, ahol modern rock-os dallamokat is kiköp szájából, hol segítséggel, hol anélkül).
A TSS-Toxic Shock Syndrome annyira intenzíven dübörög végig még az Isten homlokán is, hogy a Weird Constellation és Fake Super Mario és techno-s jelenetei sem tudják a dallamokon csüngő hallgatót földre rántani, főleg, mert egy DSD nóta alatt annyi cseles dolog zajlik le, mint a teljes Manowar diszkográfián. Merész tettek ezek ám. Kedvencnek a The Angel and The Dark River-t jelölném be. A zenekarra oly jellemző pszihedelikus hangulat és női ének elbűvölő, felkaroló. Szomorkás hangulat vet véget a hiperaktív játékosságnak és sötét derűnek (Guess I'm Dying). Hogy sikerült egy fülben és emlékezetben hamar rögzülő albumot kiadni már önmagában siker. Morzsoljuk hát az imát ujjaink közt, hátha ez lesz a leggyengébb DSD hanganyag.
9,5
sebesi
