Erdélyieknek kedvezményes árú koncertjegyek a debreceni Kreator koncertre!
Samael, Keep Of Kalessin koncert Kolozsvár, 2009. jan. 27. Irish & Music Pub.
Circle II Circle koncert: Kolozsvár, 2009. május. 15. Bővebben!
CD
Insane: King Of Fools
(Edge Records-Paranoid Records [Erdély-Ro])
A budapesti Insane zenekarral nemrég ismerkedtem meg, valamikor októberben olvastam róluk valahol,
később hallottam, hogy lesz egy kisebb romániai turnéjuk és eljutnak Kolozsvárra is. Ennek örömére
úgy gondoltam, hogy megismerkedem egy kicsit jobban az együttes munkásságával és letöltöttem a
weboldalukról az összes letölthető dalt, többek közt a King Of Fools album előzeteseként kiadott
ICBad EP-t melynek érdekessége az, hogy ingyen letölthető az oldalról. Ez szerintem egy nagyon jó
fogás, mert az is megismerheti az együttes zenéjét, akinek nincs annyi pénze, hogy beszerezzen egy
CD-t. Az EP-n olyan dalok kaptak helyet amelyek később megjelentek a fent említett albumon. Ekkor a
négy nóta közül a Requiem lett a kedvencem, amely jócskán fel volt turbózva samplerrel, de érdekes
módon inkább ez adta meg a dal erejét, ízét. Később hallottam is élőben, akkor sampler nélkül és
akkor is telibe talált. Úgy éreztem, hogy ezt a dalt nem lehet elrontani. Sajnos a 2005-ben kiadott
King Of Fools CD-n nálam ez lett a mélypont. No, nem azért, mert annyira elrontották volna, hanem
mert az album egészébe valahogy nem talált be, szerintem... Az albumról tudni kell, hogy teljesen
újra lett véve minden hang. Ebből kifolyólag egy-két helyen változások következtek be, de szerencsére
nem eget rengető változások.
A nyitó Halfway To Hell (erről a névről először a Europe Halfway To Heaven-je ugrott be) már szerepelt az albumot megelőző EP-n, akkor is nagyot dörrent, de itt még nagyobbat az élőbb hangzásnak köszönhetően. Az egész lemezre jellemző a nyers gitárhangzás, kemény dob-sound, picit háttérbe szorult sampler és az énekes Oszi kemény, inkább üvöltős refrénjei.
Amúgy aki végighallgatja az Insane eddigi kiadványait időrendi sorrendben, az egyértelmű fejlődést tapasztal mind zeneileg, mind szövegileg. Kezdetekben még nu metalnak titulált zene mára már egy összetettebb és színesebb zenévé érlelődött, elhagyva a nu metalra jellemző stílusjegyeket. Igazából nem is tudom, hogy minek nevezzem a stílusukat, nevezték őket már crossovernek, metalcorenak, tehát elég vegyesek a jelzők, szóval én inkább maradok egyszerűen a rock mellett, ami elég bő fogalom ahhoz, hogy ez is bele férjen. Például az egyik kedvenc nótám, a Last Lucky Day-nek már semmi köze nincs a múltjukhoz, inkább egy bulizósabb, koncertre szánt dal ez. Az In The Movies c. dal egy elég érdekes instrumentális szerzemény, a lemez legnyugisabb pontja, jót is tesz a füleknek, mert ami utána következik az már egyáltalán nem nevezhető lagymatag zenének. A The End Of The End egy nagyon bedurvulós szám, Oszi szinte alig énekel benne, inkább csak üvölt, de azt elég jól. Oszi hangjának erőssége inkább az üvöltős, hörgős részekben mutatkozik meg (főleg koncerteken), nem tartozik a nagy pacsirták közé, de nem is ez a lényeg.
A lemez zárása, a Downtown egy nagyon színes szerzemény, mert hat BP-RnR énekes is részt vállal benne. Akit meg érdekel az Insane magyar énekkel az letöltheti a közelmúltban megjelent első magyar EP-jüket a hivatalos weboldalukról: www.insanemusic.hu. Ezek a dalok a King Of Fools-ról ismert Set It On Me és az Army Of Cheaters c. szerzemények magyar szöveggel felvett változatai. A szövegeket az együttes jóbarátai írták, a Depresszióból ismert Halász Feri, illetve a Road zenekarból Molnár Máté.
Összességében egy előremutató, hallgatható és élvezhető lemez született vagy két évvel ezelőtt. Én várom az állítólag 2007-re tervezett folytatást. Addig is hajrá és még sok jó koncertet kicsiny hazánk területén (itt most Erdélyre gondolok).
NitRo

























