Ozzy Osbourne október 4-én a Papp László Budapest SportArénában. Részletek!
Maximum Rock tehetségkutató Bukarestben: http://www.promusicprod.ro/mrfest/formatii/
Koncertek a székelyudvarhelyi TRC-ben: részletek!
CD
MY SMALL COMMUNITY: A day becomes a lifetime
(Edge Records - Paranoid Rec. [Erdély/Ro])
Még ha nem is tiszta fejjel dobná lézer alá a korongot az édenből kitagadott legszebb teremtmény, akkor is úgy hatna az egész, mint egy vodkával felbátorított narancslé. Alternatív elemekkel erősített hard/emoként pörög a zene.
Harmincnyolc perces a játékidő, így kíváncsian vártam, hogy mi lehet a folytatása a hetedik percnek. Klisésnek mondható éppen trendi akkordok váltogatták egymást az első tételeken. Üvöltős emocionális dolgok úszkáltak ide-oda a felszínen, és szépen kísérték banánhéjként a riffek. A harmadik darabnál sem állt be nagy változás. Pedig a hangminőség tényleg kifogástalan. Bulizni lehetne a dallamokra, annak ellenére, hogy nem folyamatos a száguldás, összeforrottnak összeforrott ez a rock/metal hanganyag, de nagy fába vágja a fejszéjét, aki fél órán keresztül akar csípőt rázni a MSC-ra. Ez volt a vélemény a negyedik tételig. És azután is. Lehet éppen azért volt ilyen az első benyomásom, mert nem voltak igazán egyértelműek a slágeresebb játékok.
El nem tudtam képzelni, mi az a happy hardcore - a MSC zenéjének stílusmegnevezése -, és most sem teljes a kép. "A zenekar szinte minden rock zenei stílusból merít, és ezek egyvelegéből alkotja saját műfaját." olvasni a biográfiában. Ez egy merész kijelentés volt! Na, de azért még így is akadnak szép részek (Within Reach, The Choise Is Yours) az amerikai slágeres részeket leszámítva (Open World). Az Alice Cooper Poison-jának átdolgozása cselesre, és punkosan csinosra sikerült. Taps érte! A What I Can Do With You (I Can Do Alone) metalcoregyanús darab igencsak feldobta a lemez hangulatát egészen addig, amíg ismét meg nem szólalt az ének, és a következő elcsöpögtetett énekkel indító Before You, melynek hamiskásan slágeres légköre teljesen visszahúzta a felfele emelkedő grafikon szárát.
Rock elemek szépítik a korongot, de az ének tényleg emo-s (azt meg kell hagyni, hogy Bodóczy Zoltánnak kiválóan működnek hangszálai), és néha a slágeres gitárok is hajolnak erre a stílusra. És éppen ez miatt a metalosabb riffek zavarba ejthetik a hallgatót, főleg a záródal bivalyerős lecsengető riffjei. Akkor ez most mi is? Nem kell megijedni, mert nem rossz a zene, csak nehéz eldönteni, hogy ez most egy jól sikerült album, vagy egy újabb kommersz lemez.
sebesi
