II. Bözödi tó tábor júli. 30.-aug. 1. Részletek!
Iron Maiden koncert Kolozsváron: 2010. aug. 15., Polus Center parkolója.
Maximum Rock tehetségkutató Bukarestben: http://www.promusicprod.ro/mrfest/formatii/
INTERJÚK
Fürgerókalábak interjú
1. Először is azt szeretném tudni, hogy miért kellett ennyit várni egy új Fürgerókalábak albumra? Mesélj egy keveset a stúdiózásról is.
Balázs: Mert az élet kemény, hehe! Igazából már az előző, Katasztróka lemezünk felvételei
után két héttel összeállt ez a lemezanyag, aztán pár hónapra rá már fel is vettük. Csak azért ültünk rajta
négy esztendőt, mert úgy vettük észre, hogy azok a zenekarok, akik ilyen időközönként adnak ki lemezt,
mind kultbandákká lettek és gondoltuk, mi is megpályázunk egy ilyen státuszt. Ott van a Mayhem például.
Nem adtak ki sok lemezt, de mégis ők a metálszcéna legsetétebb démonai. Most itt a korong, a kultikusság
meg sehol. Az élet igazságtalan...
A stúdiózás? Na, az kemény volt. Sopronban vettük fel a lemezt a Moby Dickes Smici stúdiójában, ami
majdnem 300 km-re van Szekszárdról - ott lakunk mi. Legalább háromszor fel kellett utaznunk, ezenkívül
mindig több napot töltöttünk a helyszínen, az agyunk majd szétdurrant, de aztán sikerült felvenni, amit
fel szerettünk volna. Többé kevésbé, hehe...
Tücsi a dobosunk többször is az életemre tört különben, mert akárhányszor elővettem a videokamerát és
ráirányítottam, jött a hiszti, hogy ne idegesítsem, meg húzzak a picsába és kinyír. Én meg mondtam neki,
hogy kapja be és húzzon vissza dobolni.
Amúgy volt pár krízishelyzet is. Én konkrétan azt hittem, hogy egy nap alatt simán felgitározok mindent,
aztán amikor már az első számot is három órán keresztül pengettem, akkor kezdtem beszarni. A dobbal is egy
napot pöcsöltünk - de csak a hangzás beállításával és a feljátszás még sehol nem volt. A basszussal
ugyanez volt a helyzet, aztán az éneknél is voltak kisebb problémák, de szerencsére túl vagyunk a
megpróbáltatásokon.
2. Nemrég olvastam a Rockpolis Média honlapján, hogy a Foxszabályzó albumon egy nagy adag irónia,
szarkazmus és cinizmus honol. Ez tényleg így van?
Balázs: Nem tudom... Annyira nem lett beszólós ez a lemez, mint mondjuk egy Ministry
album, sőt továbbra sem szerepel a dalainkban, hogy leváltanánk a kormány, vagy ilyesmi. Úgy érzem, hogy
majd a következő lesz odamondós - újabb négy év múlva... Már fenjük a kést, pofátlanok leszünk és
mindenkit elküldünk majd a halál faszára. Akit viszont szeretünk, azt a kebelünkre öleljük.
3. Jaya Hari das nagyon ad a szövegek tartalmára. Hogyan értékelte a Foxabályzó dalokat és ezek szövegi
tartalmát?
Balázs: Nem mondott rá semmit. Elküldtem neki a cédét és vártam, hogy visszajelez valami
olyat, hogy "kész, lerakom a hangszert, ezek után nincs értelme..." vagy esetleg azt, hogy "beszállok a
bandába", de semmi. Lehet, hogy meg se kapta?!
4. Honnan jött az ötlet, hogy Smici és Big Daddy is szerepeljen a lemezen?
Balázs: Smici egyrészt onnét, hogy ugye az ő stúdiójában vettük fel az anyagot és
gondoltuk, hogy ha már ott a Thrashlegenda, akkor miért is ne?! Ő a Quake című számban énekelt egy
strófát - és kiderült, hogy neki is volt olyan időszak az életében, hogy alig tudott felkelni valami hülye
számítógépes játék elől... Azt mondta, hogy ez a dal egy terápia neki, mert így kiénekelhette minden
fájdalmát és frusztrációját, amit az a fránya szoftver okozott, hehe!
Big Daddy meg... Ö... valahol összehaverkodtunk vele, aztán megkérdeztük tőle, hogy mennyire viseli a
szívén kis zenekarunk sorsát, mert ha nagyon, akkor jöjjön el Sopronba reppezni egyet, hátha a közös
dallal milliós eladásokat tudunk produkálni. És mivel a jogdíjakból ő is kap, természetesen igent mondott.
A lóvé meg persze sehol. Se neki, se nekünk.
5. Miben különbözik a Foxabályzó az előző Fürge' albumoktól?
Balázs: Jobban szól, több zenei stílus megtalálható rajta és egy bamba róka helyett egy
bomba Dóra van a borítón. Amúgy erre is feltettünk egy multimédiás részt, mint az előző cédékre. Különben
elég sok helyről le lehet tölteni már a lemezt... Mondjuk én még nem láttam sehol, mert nem vagyok egy
nagy letöltögető, de megkérdeztem egy srácot, aki szintén így jutott hozzá a Foxabályzóhoz, hogy "és a
videókat is le lehet tölteni vajon?". De azokat állítólag nem... Jó lenne, ha már azokat is feltenné
valaki, hehe!
6. Szoktatok Ti komolyak is lenni? Vagyis létezik olyan dolog, amivel nem szívesen poénkodtok, ami szent dolog minden Fürge' tag számára?
Balázs: A dobosunk Tücsi például egyáltalán nem tud semmin röhögni, ami a
dobfelszerelésének épségét veszélyezteti. A múltkor felakasztottam egy fára a lábdobot, de arra persze
ügyeltem, hogy ne eshessen le. Meg ráadásul benne is hagytam a tokjában, szóval 100%-os volt a biztonság.
Szerintem ez vicces volt, Tücsi meg majdnem infarktust kapott. Kicsit túlreagálja a dolgokat...
A múltkor meg írtam valami olyan szöveget, ami a családon belüli szexről szól. Ezen meg Andris nem tudott
mulatni - mert hogy van egy nővére, a dal meg pont azt járta körbe, hogy milyen, ha valaki az idősebb
lánytestvérével...
7. Neked az előjáték tényleg azt jelenti, hogy letolod a nadrágodat?
Balázs: Néha csak még azt sem. Cipzár le, aztán mehet... Igazából meg már őrülten
hiányzik egy romantikus éjszaka. De ne röhögj, tényleg! Ahogy simogatnám a lány arcát, meg finoman
megcsókolnám a nyakát... Ó, igen. És a végén nagyon keményen, hátulról. Közben meg húznám a haját, ő meg a
nevem sikítaná: "Ez az Balázs, végezz kiiiii... Végezz ki, te Répakirály!". Ezt visítaná.
8. Melyik a kedvenc dalod az új albumról és miért?
Balázs: Az Ejaculatio Praecox, mert az jó kemény. Viszont kicsit hosszúra sikerült -
majdnem három perces lett. A vége felé már mindig ásítozom...
9. Hogyan lehet megszokni Andrásnak a seggmutogatós betegségét, vagy csak arról van szó, hogy szereti viszontlátni képeken a hátsóját?
Balázs: Egy kicsit exhibicionista szegénykém... Amúgy nem tudom mi van, mert Tücsi is
szereti letolni a gatyáját. El kéne vinni őket valami pszichiáterhez, aki hipnózis alatt kikotyogtatná
velük legféltettebb titkaikat. Meg is lenne rögtön, miről szólna a következő lemez.
10. Létezik-e egyfajta versengés a Prosectura és a Fürgerókalábak közt?
Balázs: Létezik. A Polgár is meg én is beiratkoztunk gitártanárhoz, mert sokkal jobban
akarunk szólózni a másiknál. Szeptember első hétvégéjén össze is mérjük a tudásunkat. Budapesten lesz a
mindent eldöntő párbaj, de hogy pontosan milyen helyszínen, azt még nem tudjuk. Meghívtunk pár nagyágyút
is, hogy döntsék el, ki a jobb. Ott lesz Babos Gyuszi, Szekeres Tomi, Tátrai Tibusz és ha minden igaz, Al
Di Meola is. Készülj Polgár, neked bebasztak!
11. Egy svéd kislányt Metallica keresztnévre keresztelték szülei, meglepődnél ha valaki az újszülöttjét Fürgerókaláb-nak nevezné el?
Balázs: Szerintem ez a név már biztos szerepelt valamelyik Karl May regényben és egy
sebesen szaladó rézbőrű viselhette... De különben igen, eléggé meglepődnék. Aztán miután felocsúdnék,
gyorsan varratnék a kis jövevénynek egy rókás takarót anyukámmal.
12. Melyik volt életed legbátrabb pillanata?
Balázs: Hú, ez jó kérdés, mert ezt még soha nem tette fel senki. Most így hirtelen egy
dologra emlékszem, amikor iszonyúan hősiesen viselkedtem. Tudni kell, hogy nem érzem igazán jól magam, ha
injekciós tűt látok - akkor meg főleg nem, ha ezt belém is bökik. És a múltkor el kellett mennem valami
vizsgálatra, ahol kaptam is egy vénásat. Megérkeztem a rendelőbe, mondtam, Acélos Balázs, mondták jó napot,
várjon egy kicsit, szólítjuk és döfünk. Én meg totál be voltam szarva és gondoltam, hogy szégyen szemre
elmenekülök. Aztán ott maradtam, mert milyen férfi az, aki megfutamodik?! És milyen jó, mert most tudtam
mit válaszolni a kérdésedre. Mert milyen lett volna már ez: "Melyik volt életed legbátrabb pillanata?".
"Gyáva geci vagyok, kérdezz mást!"
13. Ha lenne esélyed rá, akkor milyen rajzfilm figurává változnál legszívesebben?
Balázs: Ó, ez is jó kérdés! Gondolom létezőt kell mondani... És életem végéig az
maradnék, vagy csak egy kicsit? Szerintem életem végéig egyik rajzfilmfigura se lennék. Pár órára viszont
kipróbálnám, milyen lehet egy hentai hősnek... Ahogy az őzikeszemű csíkos zoknis csajok finom puncijába
mártogatják iszonyú husángjukat... Ha meg valami klasszikusat kéne mondani, akkor... Biztos valamelyik
magyar népmeséből a legkisebb gyerkőc. Mert azért ott is van kúrás, csak ezekben a sztorikban a fele
királyságot előrébb helyezik. Geci anyagias világ! Bezzeg amikor a parasztgyerek úgy megkeféli a
hercegnőt, hogy infarktust kap az öreg király, úgy nyekereg az ágy a szomszéd szobában, arról a mesélő
mindig megfeledkezik.
14. A három-kívánságos jó tündértől (nem aranyhaltól) mit kérnél?
Balázs: Ez az interjú nem jó, túl sokat kell gondolkodni a válaszokon, hehe! De figyelj,
én csak egyet kérnék: boldogságot az emberiségnek! A másik kettő kívánság megmaradhat a halnak. Már ha
eredetileg három volt neki.
15. Tervek a 2007-es esztendőre?
Balázs: Mostanában kezdtünk gondolkodni az őszi turnén. Persze előtte nyár, meg
fesztiválok, de ez kurva unalmas, mert minden zenekar elmondja. Szóval ősz. Próbáljuk jól megcsinálni,
mert tavasszal elég sokat szoptunk. Ja, meg egy klipet is szeretnénk már. Igaz, hogy azt eddig is
szerettünk volna, csak nem sikerült egyről a kettőre jutnunk így zenekaron belül. Az ötlet megvan, már
csak le kéne forgatni. De hát az sem egyszerű. Kemény dolog ez a rokendroll.
Sebesi Attila































