II. Bözödi tó tábor júli. 30.-aug. 1. Részletek!
Iron Maiden koncert Kolozsváron: 2010. aug. 15., Polus Center parkolója.
Maximum Rock tehetségkutató Bukarestben: http://www.promusicprod.ro/mrfest/formatii/
INTERJÚK
Blind Myself leltár 2008
Leltározást végezve, mennyire volt termékeny a 2008-as év?
Iszonyatosan! Egyrészt nekiálltunk az 5. nagylemezünk számírási szakaszának, másrészt az MTV műsorvezetője lettem. Ez utóbbi hatalmas kihívás volt számomra, szóval egy nagyon érdekes évet zártam.
Jövő évre tervek? Újévi fogadalom?
Január-februárban fejezzük be a lemezfelvételt. Közben klipet is készítünk majd. A borítókészítés folyamataira is szeretek odafigyelni. Egy DVD-t is kiadunk majd a CD-vel, a képanyag vágásánál is ott leszek majd. Tehát, az év első 2 hónapja a nagylemez körüli munkálatokról szól majd.
Sosem fogadtam meg semmit újévkor, ezt mindig is baromságnak tartottam.
Zeneileg változott-e a zenekar arculata?
Némileg, de ez csak jövőre derül ki, ha kijött a lemez. Most a stúdióban alakulnak leginkább a számok, szóval még kár erről nyilatkozni. A számírásnál az volt a célunk, hogy minden dal igazán jól szólaljon majd meg élőben is, valamint nagyon sok riff-központú szám született. A legfontosabb változás azonban az, hogy a lemezt magyarul is felvesszük az angol mellett.
Ezévben elért legnagyobb teljesítmény, illetve mi az a dolog ami sajnos nem jött össze a zenekarnak?
A legnagyobb sikerünk egyértelműen a Lost In Time videoklipje volt, ami az amerikai Headbangers Ballban is lement többször, sőt az MTV2 legjobb metal videóinak a szavazására is bekerültünk, egyedüli magyar bandaként. A klipet egyébként a neten már, több mint 100ezren látták.
Negatív dolog nem is történt velünk az idén...kopp...kopp...kopp... :)
Ez a téli időszak pihenést jelent a zenekarnak, vagy ilyenkor vannak az igazi nagy bulik?
Ahogy már említettem a lemezfelvétellel foglakozunk most, de lesz 1-2 koncertünk is, bár most nem ez az elsődleges.
Mi a zenekart mozgató erőnek a neve? Hány évet fog még élni a Blind Myself?
Az alkotás öröme. Amíg ez nem unalmas számomra, és lesznek akik kíváncsiak ránk, akkor még nagyon sokáig lesz Blind Myself.
Kérdezett: Sebesi Attila
































