II. Bözödi tó tábor júli. 30.-aug. 1. Részletek!
Iron Maiden koncert Kolozsváron: 2010. aug. 15., Polus Center parkolója.
Maximum Rock tehetségkutató Bukarestben: http://www.promusicprod.ro/mrfest/formatii/
INTERJÚK
Dalriada leltár 2008
Leltározást végezve, mennyire volt termékeny a 2008-as év?
A 2008-as év tavaszán jelent meg a negyedik, Szelek címet viselő albumunk, amely minden addigi anyagunk sikerét felül tudta múlni, egészen a Mahasz-lista második helyéig repítve fel a csapatot. A nyarat végigkoncerteztük, méghozzá nagyon jó időpontokban, első-, második színpadokon, a fesztiválidény is sikeres volt tehát. Az ősz-, tél a Dalriada életében folyamatos koncertezéssel telt, hiszen szeptembertől decemberig a "Szelek Szárnyán 2008" elnevezésű, saját szervezésű turnénk állomásait jártuk végig, amellyel az ország minden zegébe-zugába eljutottunk, méghozzá nagyon komoly sikerekkel.
A mérleg tehát 2008-ra nézvést: egy minden eddigieknél sikeresebb lemez, sokkal több koncert, és sokkal komolyabb ismertség, elmondhatjuk tehát, hogy az erre az évre kitűzött céljainkat maradéktalanul meg tudtuk valósítani.
Jövő évre tervek? Újévi fogadalom?
Valamikor a jövő ősz folyamán új lemezt szeretnénk kiadni, amely egy kicsit eltér majd az eddigiektől, méghozzá abban az értelemben, hogy ezen az anyagon csak Arany János versek feldolgozásai szerepelnek majd. Az Arany- album megjelenéséig pedig a Szelek album dalaival szeretnénk minél több helyre eljutni, mert az az általános tapasztalat, hogy ebben a lemezben bőven van még tartalék, hiszen koncerteken a mai napig szép számban vásárolják az érdeklődők. A terveink között szerepel egy akusztikus, folkos koncertprogram összerakása is, illetve jövőre kicsit célzottabban szeretnénk külföldön is megjelenni.
Zeneileg változott-e a zenekar arculata?
Ezt inkább a közönségnek, és a kritikusoknak kellene megítélni, magam csak szubjektív véleményt alkothatok e tárgyban. Én egyébként azt hiszem, hogy hogyha változott is valamelyest a zenénk, az természetes fejlődés eredményeként következett be, és inkább csak apróságokban érzékelhető: higgadtabbak, érettebbek a dalok, tudatosak a tempóválasztások, és már nem akarjuk minden dal minden másodpercét teleriffelni, és tele duplalábdobozni, ettől aztán egy kissé szellősödött a hangzásunk. Korábban előfordult az is, hogy a stúdióban felénekelt énekdallamok élőben közel reprodukálhatatlannak bizonyultak, ezért most nagyon figyeltünk arra , hogy ami lemezre kerül, azt élőben is maradéktalanul elő lehessen adni.
Ezévben elért legnagyobb teljesítmény, illetve mi az a dolog ami sajnos nem jött össze a zenekarnak?
A Mahasz-listás második helyezést mindenképp a legnagyobb teljesítményeink közé sorolnám, illetve az áprilisi Paganfest fellépést is, ahol konkrétan ezrek tomboltak a zenénkre a Petőfi csarnokban, és hadd említsem meg a számomra legnagyobb hatást jelentő zenekarral való személyes találkozást is, a Pécsi Rockmaratonon az Amorphis előtt játszhattunk, és találkoztunk is a zenekar tagjaival - ez mindenképp eddigi életem legnagyob élményei között van!
Ami nem jött össze: nagyon szerettünk volna eljutni a határontúli magyarlakta területekre is, ebből "csak" Délvidék, Zenta jött össze, jövőre mindenképp el akarunk jutni Erdélybe, illetve a Felvidékre, és egy Kárpátaljai buli sem lenne rossz!
Ez a téli időszak pihenést jelent a zenekarnak, vagy ilyenkor vannak az igazi nagy bulik?
Nincs megállás, pihenés, folyamatosan koncertezünk, és közben zajlik az aktív nótaírás is, ha meg véletlenül van egy szabad hétvégénk, akkor új dalokat próbálunk össze, hogy bővítsük a koncertprogramot. Februárban lesz a zenekar nagy pesti megmérettetése a Diesel klubban, az első önnálló pesti lemezbemutató koncert, és erre a kiemelt jelentőségű eseményre nagyon keményen fel akarunk készülni, ami a gyakorlatban rengeteg próbát jelent majd...
Mi a zenekart mozgató erőnek a neve? Hány évet fog még élni a Dalriada?
Hit, elszántság, kitartás. Hogy meddig fogunk nyomulni? Ez megjósolhatatlan, de ha rajtam múlik, még nagyon sokáig!
Kérdezett: Sebesi Attila































